Értékelések és vélemények


4,6

(1179 Recensies)


Konyha

4.5

Kiszolgálás

4.7

Hangulat

4.6

"Legutóbb jobb volt"

3,8
Konyha: 3 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
A környezet és a felszolgálás a már korábban megismertek szerint ismét nagyszerű volt, azonban az ételek most nem győztek meg minket egyértelműen. De lehet, csak az elvárásaink voltak magasak. Ami egyértelmű hiba, az a fonnyadt szélű és talán túlságosan korán kitálalt saláta volt. Először nem is akartam hinni a szememnek. Ezt leszámítva még mindig nagyon kellemes hely, udvarias, figyelmes kiszolgálással, gyönyörű környezetben.
Róbert - 2015. június 26., péntek 05:33

"András"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Az ételek nagyon ízletesek voltak, a kiszolgálás is elsőrendű, csak kicsit zsúfoltak voltak az asztalok. Talán túl halk volt a zene, mert szinte csak a szomszéd asztalok beszélgetését hallottuk. Volt más helyiség a hajón és szinte üres volt, ezért nem értettük miért zsúfolják be a dining city keretén belül jelentkezetteket egy helyiségbe. De ez csak kicsit zavarta a kulináris élményt.
Markovics András - 2015. június 25., csütörtök 08:48

":D"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek kifogástalanok és nagyon finomak voltak, ízlésesen tálalva!:) A személyzet roppant figyelmes és kedves volt velünk! A hely hangulatos, jól éreztük magunkat! Köszönjük!:))))
Kókán Krisztina - 2015. április 22., szerda 07:28

"Ajánlom mindenkinek :)"

4,3
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Az ételek nagyon finomak voltak, a kilátás gyönyörű volt.Az egészen csak az rontott, hogy fáztunk miután lement a nap és hiányoltuk a hangulatos zenét is,de ezt eltekintve ajánlom mindenkinek.
Mészáros József - 2015. április 22., szerda 01:25

"Hetfon este"

3,2
Konyha: 3 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
Talan nem a legjobb napot valasztottuk. A quesadilla tul olajos volt, a leves tetejere oriasi adag tejfolt tettek; a libacomb kicsit szaraz volt es a 2/3 resze hianyzott. A talalas, az eloetelek, es a desszertek viszont kifogastalanok voltak. A kiszolgalas udvarias, de nagyon huvos volt. Bisztro hangulat van a fedelzeten. Aki hattal ul a var esti panoramajanak, az sokat veszit a hangulatbol. Talan ugy kellene felallitani az asztalokat, hogy oldalra pillantva mindenki lathassa Budapest gyonyoruseget.
Roland - 2015. április 20., hétfő 19:20

"excellent dinner"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Everything was delicious from the starter over main course to dessert. Wine was nice and palinka too! Service was very friendly!
Lando - 2015. április 20., hétfő 18:54

"anonym"

4
Konyha: 3 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 3
A desszertek fantasztikusak voltak,a hangulat csak azért nem volt 5 csillagos,mert nem a szépen megteritett asztalokhoz,hanem a legfelsőbb szinten található büféhelyiségbe tessékeltek minket.
Mike - 2015. április 20., hétfő 15:28

""

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Nagyon szép kilátás, jó konyha, jó kiszolgálás
Laci - 2015. április 20., hétfő 07:16

"Elegancia és romantika"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Nagyon kellemes hangulatú, párok számára súgós-búgós, romantikus. Finomak az ételek és a borlapot most újítják! :)
Séra Marcsi - 2015. április 18., szombat 09:47

""

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon klassz estét töltöttünk itt a párommal. Az étterem hangulata, a kiszolgálás kifogástalan volt. Nekünk leginkább az előételek és a desszertek voltak kiemelkedően ízletesek.
Kiss Renáta - 2015. április 18., szombat 06:24

"egy este Vogue hajón"

4,3
Konyha: 5 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 5
Az ételek nagyszerűek voltak, az adagokkal is elégedettek voltunk, az esténk kellemes hangulatban telt a helyen. Ami a kiszolgálást illeti már kevésbé vagyok elégedett ugyanis előételnek levest rendeltem. Az asztalon sem volt kanál kikészítve, és a leves tálalásakor sem kaptam kanalat, így utólag kellett kérni. Apró figyelmesség, de fontos.
Attila - 2015. április 17., péntek 17:50

""

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Nagyon tetszett a környezet, az ételek és a kiszolgálás is magas színvonalú volt ! (egyedül a gesztenyehabot nem értettem ?!)
Rada György - 2015. április 17., péntek 12:52

"Egy kellemes este"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Kiszolgálás, ételek rendben, de az a kis plusz, amit előzetesen vártam az étteremtől, nekem hiányzott. Ettől függetlenül kellemes volt az este. Jó volt, végre egy nem szokványos íz, az uborkás/aloe verás/lime-os limonádé. Magas emberek vigyázzanak, mert egy két helyen könnyen beverhetik a fejüket!
Csaba - 2015. április 17., péntek 08:18

"Great experience"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
View, service, food, value and atmosphere all excellent.
Berard Kelleher - 2015. április 16., csütörtök 08:45

"Értékelés"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Maximálisan elégedettek voltunk mindennel. Köszönjük!
Szilveszter - 2015. április 15., szerda 14:00

"mindig jó itt lenni"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Hangulat jó elegáns hely Étel szépen néz ki minőség magas színtű apróbb hibákat aki keres az talál, de nem kutató munkára megyünk ide, hanem azért, mert egy kellemes estét szeretnénk.
Boldizsár - 2015. április 15., szerda 09:16

""

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Jobbra számítottunk...
Péter - 2015. április 15., szerda 05:30

"Vogue Hajó- Étterem Budapest"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Mindenkinek ajánlom aki szereti a különleges és finom ételeket! A kiszolgálás osztályon felüli, a pincérek nagyon figyelmesek. Az étterem hangulata is jó!
Mihalyfi Erika - 2015. április 14., kedd 13:43

"Fail"

1,7
Konyha: 2 Kiszolgálás: 1 Hangulat: 2
Fail
Pablo - 2015. április 14., kedd 10:04

"Frenetikus "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Csak szuper latinusokban tudok nyilatkozni róla!
Farkas Anikó - 2015. április 14., kedd 06:59

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Fantasztikus mindenki próbálja ki!!!!
Jurkovics Sándor - 2015. április 14., kedd 05:19

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden szuper volt. Nagyon jól éreztük magunkat.
Kiss Bernadett - 2015. április 02., csütörtök 08:56

""

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Kellemes meglepetés volt számomra az étterem. A kiszolgálás remek, nagyon jó hangulatban telt az este.
Adrienn - 2015. március 30., hétfő 07:26

"Magasan a legjobb"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Már a harmadik vagy negyedik alkalommal vettünk rsézt az étteremhéten, de eddig vagy csalódtunk vagy az "elmegy" kategóriába sorolhattuk az élményeiket. Ezúttal azonban mind az ételek, mind az italok, mind pedig a kiszolgálás tekintetében egy csodában volt részünk. Köszönjük Vogue hajó!!!
Balog Andrea - 2015. március 29., vasárnap 18:19

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek helyen van, a dunai kilátás megadja az alaphangulatot. A menüsor fantáziadús volt, érdekes hozzávalókat is használt a séf. Az ételek finomak voltak, az őzragu és a káposztás rétes különösen. A kiszolgálás figyelmes, de kellemesen visszafogott.
Csaba - 2015. március 27., péntek 16:44

"Finom ételek, pazar környezet"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden kifogástalan volt. Az ételek, a kiszolgálás és a hangulat. A megszokott magas szinvonalat kaptuk. Csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni az ételekről és a kiszolgálásról is, maga a hajó pedig egyre szebb!
Anna - 2015. március 26., csütörtök 18:04

"Csillagos ötös :)"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Hangulatos hely, fantasztikus ízkombinációk.:)Az étteremhét általunk eddig meglátogatott éttermei közül eddig ez viszi a pálmát.
dr. Mátis Eszter - 2015. március 24., kedd 19:46

":)"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Kitűnő ételek, kedves, figyelmes kiszolgálás. Mindenkinek ajánlom!
Zsuzsa - 2015. március 24., kedd 14:41

"Kellemes hangulat, kiváló ízek, udvarias kiszolgálás "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Csak jót mondhatok! De erről inkább személyesen győződjön meg minden kedves érdeklődő!
Széchenyi András - 2015. március 24., kedd 10:07

"Kifogástalan!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Gondosság, igényesség, figyelmesség - mindezt megkapva egy remek családi ebédet költhettünk el. M. M.
dr. Molnár Marcell - 2015. március 23., hétfő 21:49

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A felszolgált ètel remek volt, mint mindíg. A szuflè páratlan. Gratulálunk az egèsz csapatnak!
Varga Andrea - 2015. március 23., hétfő 20:19

""

2,8
Konyha: 2 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
it was ok, but not what i thought
S.j.a. - 2015. március 23., hétfő 17:55

""

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Minden nagyon finom volt! A csokiszuflé valami isteni! :)
Erzsó - 2015. március 23., hétfő 15:51

""

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Mindenkinek ajánlom!!!! Ételek kiválóak! Kiszolgálás tökéletes! Figyelmesség, kedvesség !
Horváth Márta - 2015. március 23., hétfő 15:39

""

4,5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Minden nagyon finom volt, jól laktunk. A kiszolgálás is remek volt. Az étterem megjelenését tekintve szép, igényes, bár nem igazán tűnik fel, hogy az ember egy hajón van.
Péter - 2015. március 23., hétfő 14:57

"legjobb választás"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Teljes mértékben meg voltunk elégedve mindennel. Apró megjegyzés, hogy furcsa volt, hogy az éppen dolgozó valamennyi felszolgáló járt az asztalunknál és nem voltak leosztva az asztalok a felszogálók között. De mindenki nagyon kedves volt. Külön köszönet a szakácsnak az étel allergiához való alkalmazkodás miatt. Ezer hála!
Herczeg Anita - 2015. március 23., hétfő 13:44

"Jóhogy jó egy hajó:)"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek, a kiszolgálás és a kilátás egyaránt gyönyörű.
Tóth Ildikó - 2015. március 23., hétfő 12:52

"Vogue Boat lunch"

3,5
Konyha: 3 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 3
The atmosphere and the service of the place were extremely nice, however food did not impress comparing the other place.
Anna Tiutina - 2015. március 23., hétfő 10:07

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon kellemes hely, kitűnőek az ételek.
Kenedi Péter - 2015. március 23., hétfő 08:18

""

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon hangulatos étterem, remek kiszolgálással.
Székely Renáta - 2015. március 23., hétfő 07:18

""

4,5
Konyha: 3 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes környezet, kiváló kiszolgálás, az ételek minősége is nagyon rendben volt.
Varga Adrienn - 2015. március 23., hétfő 07:02

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon szep kornyezet, udvarias kiszolgalassal, izletes etelekkel. Nem volt csalodas, masnak is ajanlom! :)
Gartai Martina - 2015. március 23., hétfő 06:42

"Szuper konyha, szuper hangulat"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon finom és válogatott ételeket kínálnak, a kiszolgálás pedig egyszerűen tökéletes volt. Nagyon köszönjük az élményt!!!
Mercédesz - 2015. március 23., hétfő 06:41

"Legkiválóbb legkiválóbbika!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek ételek, hangulatos hely udvarias kiszolgálással! Csak ajánlani tudom!
Farkas Gábor - 2015. március 23., hétfő 05:35

"Vogue hajó étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon udvarias személyzet,finom ételek,tökéletes hangulat,köszönjük!
Dombi Brigitta - 2015. március 23., hétfő 05:12

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az Étterem Hét legjobb menüje!
Sára - 2015. március 22., vasárnap 20:25

"Szívélyes kiszolgálás, elragadó ízek."

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Egyetlen pici negatívum, a bejáratnál fogadott, ugyanis belépve olyan intenzív illatok terjengtek, hogy hirtelen azt hittem az üzemi bejáratot találtam meg és a konyhában vagyok. Az előtérből belépve az étterembe azonban már otthonosan éreztem magam, mely a szívélyesen üdvözlő felszolgálók érdeme volt. A nagy gonddal összeállított menüsor izgalmas, az ízek csodásak voltak. Köszönjük!
Judit - 2015. március 22., vasárnap 19:27

"Excellent place for a large party or an intimate dinner"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
This restaurant is a ship parked on the river Danube with magnificent views of the city. Spectacular at night . Service and food very good and interesting choice of local quality wines.
Eddie - 2015. március 22., vasárnap 08:06

"Ajánlás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Maximálisan elégedettek voltunk mind az étel,mind a kiszolgálás minőségével,szemet gyönyörködtető tálalás,kellemes hangulatú helyszin,kedves és figyelmes személyzet.Gratulálunk és szívesen ajánljuk mindenkinek..
Kis András - 2015. március 21., szombat 20:14

"hangulatos hely, szuper konyha"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes étterem, nagyon jó konyhával, kedves kiszolgálással.
Eszter - 2015. március 21., szombat 19:58

"Remek !"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek a konyha és bőséges !
János - 2015. március 21., szombat 19:35

"Egy finom vacsora!"

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Finomat ettünk nagyon igényes környezetben. Köszönjük
Zakor Zoltán - 2015. március 21., szombat 15:16

"Vacsora kettesben"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon hangulatos az etterem, a menüsor pedig finom volt. Nekunk a kiszolgálás, a dolgozók kedvessége volt kulonosen kiemelkedő, csak igy tovább:)) Erdemes kipróbálni, csak ajanlani tudjuk!
Emese - 2015. március 21., szombat 12:21

""

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
A menű nagyon ízlet, a hely nagyon hangulatos, a kiszolgálás is egy aprócska észrevétel kivételével tökéletes lett volna. Nagyon érződött a "szalagmunka" Nagyon gyorsan kellett egyből rendelni, italt, menűt. Az előétel elfogyasztását követően nagyon hamar hozták a főételt, a desszertnél már szóltunk, hogy bár egy 10 perc legyen. Picit siettetős összhatás volt, ami gondolom az asztalok kihasználtsága érdekébe történt. A konyhának gratulálok, nagyon ízletes ételek, gusztusos tálalás volt.
Balla Zsuzsa - 2015. március 21., szombat 12:08

"egy kellemes este"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tegnap egy kellemes estét töltöttünk el az étteremben. A menüsor kifogástalan volt, köszönjük a konyhának. A felszolgálók kedvesek,figyelmesek. Plusz pontot adnék a Recas pincészet boraiért, kevés helyen lehet kapni a városban, így nagyon megörültem amikor megláttam az itallapon.
Daruka Diána - 2015. március 21., szombat 11:03

"A nice discovery"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Beautiful plates with delicious taste. Sometimes at restaurant week, the choice is limited to 2 or 3, but here we had plenty to chose from. The wine was excellent and reasonably priced (4000/bottle). Light was dim enough, music was soft enough to not intrude. We shall return.
Catherine - 2015. március 21., szombat 09:08

""

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Kellemes környezet, udvarias személyzet finom ételek
Asabiny Mária - 2015. március 21., szombat 09:05

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kiváló kiszolgálás és nagyon finom ételek jellemzik az éttermet, csak ajánlani tudom mindenkinek.
MB - 2015. március 21., szombat 08:12

"Jobbra számítottunk"

3,3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
Az lazac tatár nagyon finom volt,a tálalás ízléses.A fogasfilé azonban csalódás volt számomra, mivel íztelen volt és az asztalunkról hiányzott a só és a bors ,valamint a leveshez kanalat is külön kérni kellett.A desszertre 25 percet vártunk.
Varga Brigitta - 2015. március 20., péntek 23:16

"Pazar"

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Remek előételek és főételek sora. Alig lehetett választani a kínálatból, annyi jó étel volt terítéken. Gusztusos tálalás, szépen terített asztalok. Ár-értékarány megfelelő. Magas árak, minőségi ételek, figyelmes személyzettel. Jól éreztük magunkat. Gratula az étteremnek !!! Borkínálat gyenge és felülvizsgálandó. Minden asztalra jusson fogpiszkáló, só és borstartó.
Péter - 2015. március 20., péntek 20:02

""

4,3
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 3
Az "akció" jelleg ellenére az ételek igen gondosan, nagy körültekintéssel és szaktudással készültek. Az ízek variációi és a tálalás is fantázia dús volt. A kiszolgálás figyelmes, udvarias, nem tolakodó volt, sokban hozzájárult az este hangulatához. A ragyogó tavaszi este is kiemelte a vendéglő tisztaságát,ápoltságát. A zene zavart kissé, sokszor egy melodikusabb, halk háttér muzsika talán jobb lenne.
dr Baranyai László - 2015. március 20., péntek 18:47

"álomszuflé"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Fantasztikus környezet, kedves, odafigyelő pincérek, finom fogások.
Nagy Gina - 2015. március 20., péntek 16:07

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Fantasztikus ízek, gyönyörű panoráma, és kifogástalan személyzet.
Asmoro Utomo - 2015. március 20., péntek 11:54

""

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Elégedettek voltunk a kiszolgálással, a hely hangulata is kiváló volt. Az ételek nagyon ízletesek voltak. Csak ajánlani tudom, akár egy baráti evéshez vagy egy romantikus vacsorához.
Izsó Gergely - 2015. március 20., péntek 10:22

""

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon kedves volt a kiszolgálás
Tomi - 2015. március 20., péntek 08:38

"Perfect dinner"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
The atmosphere was lovely, the courses were delicious and their appearance was excellent. The waiters were very kind and they watched all our wishes.
Kalderák Tímea - 2015. március 20., péntek 08:02

"Köszönjük! :)"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kedves Vogue Hajó! Köszönjük a kellemes estét, és a finom vacsorát, és nem utolsó sorban a nagyon kellemes hangulatot.
G. Zsuzsa - 2015. március 20., péntek 07:18

"Kiváló ételek, udvarias kiszolgálás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Mind a szemnek, mind a szájnak maximálisan nagy élvezet volt a menü sor. A kiszolgálás és a környezet tökéletes.
Müller Gyöngyi - 2015. március 20., péntek 07:07

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kiváló ételek remek kiszolgálás.
Lantos Andrea - 2015. március 20., péntek 06:58

"Well done!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Duna, napsütés, kitűnő hangulat és kiszolgálás, igényes, változatos menüsor erre a hétre. Asztaltársaságunk külön értékelte a felszolgáló közvetlenségét és angol tudását.
Fazekasné Barna Mária - 2015. március 20., péntek 06:19

"Értékűelés"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ajánlom
Molnár András - 2015. március 20., péntek 06:00

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Isteniek az ételek, gyönyörű a hely, kedvesek a felszolgálók.
Zsófi - 2015. március 19., csütörtök 10:31

"Vogue Hajó-étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes környezet, gyors és barátságos kiszolgálás, első osztályú ételek
Putnoki Nagy Iván - 2015. március 19., csütörtök 09:36

"Vogue hajó"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon elegáns étterem, gyönyörű kilátással. A felszolgálás nagyon jó volt, a pincérek kedvesek és figyelmesek voltak. Az ételek különlegesek és finomak voltak, mindenből megfelelő mennyiséget hoztak. Elégedett voltam mindennel, tökéletes szülinapi hely volt számomra. :)
Ledényi Tímea - 2015. március 19., csütörtök 08:47

"Rasonyi"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Első osztályú konyha a többi csak ráadás
Rásonyi-Kovács Márton - 2015. március 19., csütörtök 07:43

"Szép este"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Nagyon kellemes hangulatú hely, az üvegezett teraszról gyönyörű a kilátás. Az ételek jó minőségűek, a tálalás szép. Ami nem sikerült: a brie sajt kifolyt a bundából, a gyümölcsös kosárka tésztája kemény, száraz volt. A pincérek kedvesek, udvariasak, nem sajnálják az időt és a figyelmet a vendégtől. Egy szalvéta kihozatala maradt el a desszertnél. Szerintem egyébként megérdemelné a hely a textil szalvétát a papír helyett. Összességében szép este volt, elégedettek vagyunk a hellyel.
László Péter - 2015. március 19., csütörtök 07:42

"értékelés"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
nagyon udvariasak, nagyon kedvesek. A választék is kiemelkedő volt.
gabor - 2015. március 19., csütörtök 07:19

"Remek étterem "

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 4
Nagyon kellemes hangulat, remek ételek és csodálatos kilátás.
Szabolcs - 2015. március 19., csütörtök 06:30

"Vogue hajón"

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Zseniális ételkomninációk, kiváló ízélmények, udvarias kiszolgálás - mindez exkluzív környezetben. Budapest a hátterben éppen olyan, mintha egy képeslapon lennénk. Isteni volt minden!
kapossy lilla - 2015. március 19., csütörtök 05:47

"Egy emlékezetes születésnap "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A hajó nagyon szép kívülről, belülről, a kilátás pedig csodálatos, a pincerek kedvesek, gyorsak, jó kedélyűek, figyelmesek. A tálalás nagyon dekoratív volt, az ételekről a kiváló szó jut eszembe
Fehér Dávid - 2015. március 19., csütörtök 05:30

""

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Nagyon kellemes estét töltöttünk az étteremben. ímind az ételek minősége, mind a kiszolgálás kifogástalan volt. ímáskor is szivesen vacsorázunk itt.
dr Baranyai László - 2015. március 18., szerda 18:28

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek ételek, nagyon kedves személyzet, és gyönyörű kilátással egybekötött helyszín
V.Ági - 2015. március 18., szerda 09:00

"Minden tökéletes volt!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon finom ételek, figyelmes kiszolgálás. Bátran ajánlom mindenkinek...
Gabor - 2015. március 18., szerda 08:59

"Remek ételek, remek este"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden rendben volt, remek ételek, elsőosztályú kiszolgálás. Az est fénypontja pedig a szuflé volt. Csak ajánlani tudom.
Cseh István - 2015. március 18., szerda 08:49

"Minden tökéletes volt!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek isteniek voltak, a kiszolgálás is, a helyszín pedig önmagáért beszél!
Gabi - 2015. március 18., szerda 07:15

"Excellent *****"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
The meals were nice and delicious. The view is beautiful but I would like to highlight the kindenss and attention of the waitres.
Marton - 2015. március 18., szerda 07:08

"Szendile"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Különleges volt ebédelni egy hajón, napsütésben a Dunán. Az ételek ízvilága harmonizált, eltalálták az összhangot, nagyon finomak voltak. A limonádét is ajánlani tudjuk! A kiszolgálás figyelmes volt nagyon, igaz nem volt sok vendég ebédidőben. Így tudtak ránk figyelni pl.a főfogás után rögtön szeretnénk a desszertet vagy egy kicsit pihenni és élvezni a tájat. Mi elégedetten távoztunk. Köszönjük!
Kriszta - 2015. március 18., szerda 06:47

"A legjobb étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nem véletlenül jöttünk ide másodjára is. A kedvenc éttermem!
Füle Bianka - 2015. március 18., szerda 05:32

"Hiba nélkül"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Finom ételek (4-en voltunk, szinte mindent végigettünk), figyelmes, gyors kiszolgálás. Egy kis negatívum: a melegítő berendezés a fejem fölött volt és nagyon meleg levegőt fújt ki, ami közvetlenül is érte a fejemet.
Baranyai Tamás - 2015. március 17., kedd 15:19

"Vártnál jobb "

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ízek pazarok , a felszolgálókat külön dicséret illeti , figyelmesek segítőkészek ( gondolat olvasok ) :-) !
Gubicz Imre - 2015. március 17., kedd 11:12

"többet vártunk.."

3,2
Konyha: 2 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 3
Az ételek teljesen átlagosak voltak, sőt! Egyáltalán nem értettük mitől prémium kategória..Az őzragun kívül egyik sem volt egy hatalmas ízélmény, a párom szerint a lazac tartár nem friss húsból vagy legalábbis nem a legjobb minőségűből készült.A hangulat nem volt rossz, a pincérek gyorsan kiszolgáltak de elég futószalag szerű volt az egész. amint elvitték az előző ételt jött a következő, ami pozitívum is lehetne de az ember szeret egy kis szünetet tartani az ételek között. A sajttál is elég átlagos volt. Összeségében sajnos csalódás, főleg hogy mennnyi pozitív véleményt olvastunk róla..
o - 2015. március 17., kedd 09:54

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Maximális figyelem
Csütörtöki Gábor - 2015. március 17., kedd 07:53

""

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ízekben volt egy-két hiányosság, de ettől függetlenül finomak és ízletesek voltak az ételek. A kiszolgálással teljesen rendben volt, nem kellett várni folyamatosan érkeztek a fogások.
Bánszki István - 2015. március 17., kedd 07:20

"Romantika mesterfokon!"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A ket borjukaraj kozul az egyik csak kozepesen vagy meg annyira sem volt atsutve a masik pedig omlosra. Minden mas tokeletes volt! Köszönjük
Pásztor Ákos - 2015. február 15., vasárnap 19:28

"Állandóan csalódunk! :-))"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Itt állandóan csalódik az ember! Méghozzá mindig pozitívan! Azt hitték ilyen nincs??? De vaaaaaan!!! Nincs erről mit írni ki kell próbálni! Kiváló ételek, kiváló kiszolgálás...ennyi... mi kell még?
Csizmadia György - 2015. február 13., péntek 21:30

"jó"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Jó volt minden,finom ételek voltak és nagyon szép,hangulatos hely
Barten Csaba - 2015. január 31., szombat 07:55

"Hozzászólás"

4,5
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Szép helyen, figyelmes kiszolgálás mellett finom ételeket ettünk egyedi ízekkel már másodjára, csak a gépzenétől tekintettünk volna el
Lehotka Gábor - 2014. december 31., szerda 06:11

"András"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
az ételek finomak és elegendőek voltak a hely pedig nagyon hangulatos volt. A kiszolgálás is korrekt volt.
Markovics András - 2014. december 18., csütörtök 09:06

"Tiramisu!!!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Bőséges vacsorában volt részünk és ilyen finom Tiramisut még életemben nem ettem, kötelező!
Kalmár Gábor - 2014. december 09., kedd 15:39

"Érdemes elmenni"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ajánlom az éttermet, mert nagyon készségesek voltak. Tényleg odafigyelnek a vendégre. Az ételek is nagyon finomak. A hely pedig nagyon tiszta és hangulatos.
Erdélyi Anikó - 2014. november 25., kedd 21:54