Értékelések és vélemények


4,7

(273 Recensies)


Konyha

4.7

Kiszolgálás

4.8

Hangulat

4.7

"SAJNOS csalódás"

3,5
Konyha: 3 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 4
A megérkezés, a hely hangulata egyből nagyon kellemes élményt nyújtott. A személyzet rutinból, fiatalos “lendülettel” végezte végig a dolgát. A választott előételek rendben voltak. A leves és a mangalica sonka hozták, amit kell, de semmi extra. A főételeknél kezdődtek a csalódások. A ponty kiválóan volt megsütve, de a hal alapanyag minősége, íze sajnos nagyon gyenge volt, amit némiképp ellensúlyozott a köret. A borjúmáj hol száraz, hol szinte még nyers állaga tette próbára a gyomrunkat, a polenta íze, állaga teljesen jellegtelenre sikerült. A sütőtökös desszert porszáraz volt, a madártej viszont hozta az elvárható minimumot, extrának semmiképpen sem mondanám. Szubjektív véleményem szerint az adagok szükségtelenül nagyok (tekintettel a 3 fogásra). Valami nagyon nem stimmelt, mert a gyomrom jó 5 óráig küzdött az ételek megemésztésével, szegény feleségem ennél sajnos jóval rosszabbul járt. Lehet, nekünk nem volt csak szerencsénk, vagy a végére (10-e vacsora) kicsit elfáradt a program. Régi vágyunk volt kipróbálni ezt az éttermet. Sajnos nekünk ez most csalódás lett.
Grabsits Dániel - 2021. október 11., hétfő 08:51

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szuper hely, szuper hangulat és szuper kaják.
Benkő Dániel - 2021. október 11., hétfő 07:58

"Minden szuper volt mint mindig!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Sokadszorra járunk ebben az étteremben, nagyon szeretjük! Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Mónika Budai - 2021. október 11., hétfő 06:04

"Règen jobb volt"

3
Konyha: 2 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 2
Korábban több ízzel dolgoztak. Száraz desszert,ízetlen fogások
Molnár Boglárka - 2021. október 11., hétfő 05:28

"Vacsora"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az étterem hangulata és a kiszolgálás csodálatos volt. Az étterem nagyon rugalmasan kezelte, hogy egy gluténérzékeny is volt a társaságban, neki segítettek kiválasztani a megfelelő ételt, akar egy olyan tétel kicsi változtatásával melyet egyébként nem fogyaszthatott volna. Az ételek nagyon finomak voltak, az egyetlen apró észrevétel a desszertnél, a csokoládé torta kicsit száraz volt számunkra.
Majdán Kinga - 2021. október 11., hétfő 05:22

"Semmi extra…"

2
Konyha: 2 Kiszolgálás: 2 Hangulat: 2
Biztonsági játék, attrakció nélkül, nem vágyunk vissza… Kiszolgálás unott és lapos, csak a Sommelier érdemel dícséretet!
Péter - 2021. október 10., vasárnap 16:06

"Szemesi hétvége"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Régóta készültünk kipróbálni az éttermet, ami hírnevéhez méltóan az egyik legkíválóbb gasztrónómiai kikapcsolódás kis hazánkban. Az étterem hangulata, a kiszolgáló személyzet magas színvonalú hozzáállása példaértékű, érezhető, hogy egy gondosan felépített csúcsétteremben kapjuk meg a finomabbnál finomabb ételeket. Igen korrekt áron, magas minőségű gasztroélmény! Arról nem is beszélve, hogy a most átadott szállás is emeli ezt a színvonalat, aki messzebbről érkezik, többször is tesztelheti az éttermi kínálatot. És ha szeretjük a borokat, akkor a sommelier kihagyhatatlan!
O. Zoltán - 2021. október 10., vasárnap 13:40

"."

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
.
. . - 2021. október 09., szombat 05:10

"Kistüvdök értékelés"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Minden nagyon jó volt, csak ajánlani tudom. Külön odafigyeltek arra, hogy a kislányom tejcukorérzékeny!!! Köszönünk mindent ezúton is!
Radajkovics Róbert - 2021. október 07., csütörtök 14:14

"Hírnevéhez méltó"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kitünő ételek, tökéletes kiszolgálás. Mindenképpen érdemes foglalni.
Bajor Zoltán - 2021. október 07., csütörtök 09:38

"értékelés"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Még mindig a kedvenc éttermem!!
Füzy Éva - 2021. október 06., szerda 20:37

"Szuper "

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
A kiszolgálás és az ételek kiválóak. Az új terem (balra) viszont túl egyszerű, nem annyira kellemes. Az étterem régi része szebb.
Kovács Zoli - 2021. október 06., szerda 06:19

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kifogastalan
Budai Dora - 2021. október 04., hétfő 12:27

"Gasztronómiai élmény"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden szempontból tökéletes volt a vacsora.
Magyar Milán - 2021. október 04., hétfő 08:05

"rendben volt"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A kiszolgálás végtelenül figyelmes és kedves. A hely hangulata zseniális.
Lócsi Dóra - 2021. október 03., vasárnap 16:17

"Az ország legjobb vidéki étterme."

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ország legjobb vidéki étterme továbbra is. Az ételek minősége és íze kifogástalan. Élveztük minden percét.
Patrik - 2021. október 03., vasárnap 12:37

"Igazi gasztronómia élmény"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes környezetben, gyors, figyelmes kiszolgálás mellett ebédeltünk a Diningcity keretében az étteremben. A menüsor rendkīvûl különleges ételeket ajánlott. A tálalás és az ízek harmonizálása varázsolta igazi élménnyé az étkesésûnket. Kôszönjûk szépen!
Ritecz Ãgnes - 2021. október 02., szombat 07:53

"Kitűnő étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Gyönyörű környezetben, finom ételek, figyelmes kiszolgálás. Mindenkinek volt egy kedves szava hozzánk az ételek felszolgálása során. Eltekintve a fél órás várakozástól, amíg az asztalunk felszabadult. Minden tökéletes volt.
Tábori-Györfi Anita - 2021. október 02., szombat 06:26

"Tökéletes, mint mindig"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ismertük az éttermet, sosem okozott csalódást. Finom, ízletes, minőségi ételek.
Szőcs Karolina Virág - 2021. október 02., szombat 05:41

"Csodás vacsora/borjúmáj"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Megdöbbenéssel olvasom a legutóbbi bejegyzést. Pont azért léptem be,hogy méltassam a tegnap esti vacsoránkat! Természetesen a hétvégi ajánlatot kértük. A máj tökéletesen lett elkészítve- pontosan úgy ahogyan ezzel az alapanyaggal bánni kell. Mai nap visszatértünk, hogy újra fogyasszunk,de sajnos a nagy kereslet és a máj sikere miatt ebédkor felszolgálták a rendelkezésre álló készlet utolsó adagját is. Köszönjük a gasztronómia élményt, a kiszolgálást és a lelket amivel az ételek itt készülnek és az odaadást amivel a vendégeket várják!
Fényes Beatrix - 2021. augusztus 29., vasárnap 17:25

"Borjúmáj"

2,5
Konyha: 2 Kiszolgálás: 2 Hangulat: 3
Érkezéskor láttam a bejárátnál elhelyezett táblán, hogy a napi ajánlat borjúmáj sült szilvával és puliszkával. Az étlapon nem is szerepelt. Nagyon megörültem, étteremben ritkán van máj a választékban, reméltem, hogy a Kistücsökben pláne élmény lesz. Ehhez képest olyan volt mint a cipőtalp, kemény, gumis, ízetlen. Vagy öreg volt a "borjú", vagy nem volt friss a máj, vagy a szakács volt gondatlan, nem tudom, de nagyon nagy csalódás volt. Nem is ettem meg az egészet, azt a keveset is csak azért, mert nagyon éhes voltam és a többiek hangulatát sem akartam elrontani azzal, hogy húzom a szám. A vacsora végeztével a pincér kérdezte, hogy ízlett, akkor azért elmondtam. Láthatóan nem volt felkészülve az őszinte véleményre.... Az egészben a legfelháborítóbb, hogy még csak véletlenül sem hangzott el a "nagyon sajnáljuk" vagy "elnézést kérünk" , ne adj' Isten a "vendégünk volt", viszont a napi ajánlatos táblákat azzal a lendülettel bevették. Sajnálom, hogy már a Kistücsökbe sem éri meg elmenni a Balatonnál.
Hámori Brigitta - 2021. augusztus 29., vasárnap 14:30

"Csalódás"

2,2
Konyha: 4 Kiszolgálás: 1 Hangulat: 1
Az ételek finomak, de a tálalás és a felszolgálás elrontja az élvezetet és a hangulatot. Példák: Cukormentes limonádé helyett tömény citromlevet kaptam. Amikor szóltam, azt a választ kaptam, hogy tegyek bele cukrot. A rendelt kacsamell nagyon finom volt, de a hozzá kapott krumplipüré viszont hideg. Mivel ízlett az étel, ezért elfogyasztottuk. Lehet, hogy nem kellett volna, mert a pökhendi felszolgáló azzal vágott vissza, hogy megettük. Vagyis ne reklamáljunk. A desszerthez hozott evőeszközöket a pincér a citromlétől, sörtől ragacsos, terítő nélküli asztalra rakta le. Elég furcsa volt, mert még a legegyszerűbb étteremben is tányéron, szalvétán hozzák ki az új evőeszközöket.
Eleőd Márta - 2021. augusztus 25., szerda 18:35

"DiningCity"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tökéletes! Ez mindent magába foglal.
Kresz Rita - 2020. október 21., szerda 09:53

"Szabó család"

4,8
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Kiváló ételek, jó hangulat, szakértő borkínálás, minden jól működött.
Szabóné Borbás Anikó - 2020. október 20., kedd 06:41

"donvezsenyi "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden nagyon szuper volt!
Vezsenyi Károly - 2020. október 18., vasárnap 19:45

"Családi vacsora"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon finom ételek, kellemes hangulat, kedves kiszolgálás, a kedvenc helyünk!
Kiss Beatrix - 2020. október 18., vasárnap 13:57

"isteni"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az étterem nagyon kellemes, hangulatos, igényes de nem az a túlflancolós, felvágós ahol az ember feszeng. Nagyon kedves a kiszolgálás és a menü elképesztően finom volt! Remélem mostantól állandó résztvevői lesznek az Étteremhétnek.
Dózsa Rita - 2020. október 18., vasárnap 10:04

"Szuper"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Profizmus.
Tünde - 2020. október 17., szombat 13:34

"Kellemes élmény "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kitűnő kiszolgálás, kellemes hangulat, mennyei ízek😊. Biztosan visszatérünk még!
Ligeti Andrea - 2020. október 17., szombat 07:34

"Kistücsök!"

4,3
Konyha: 5 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 4
Mindig a megszokott minőség!
Altmár Judit - 2020. október 17., szombat 06:14

"Tökéletes, mint mindíg"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A megszokottat hozta a Tücsök, kiválóan elkészített, a somogyi alapanyagokból készült ételek, a kiváló borok udvarias, sőt, kedves kiszolgálással. Köszönjük.
Hável Gábor - 2020. október 16., péntek 10:43

"Hangulatos hely, finom ételek"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Budapestről utaztunk Balatonszemesre, csak az étterem miatt. Abszolút megérte. Kedves kiszolgálás, fenséges ételek. Előzetesen jeleztem, hogy cukormentes desszertet szeretnék, és azt is megoldották az Étteremhét során is. Nálam ez csillagos ötös :) Minket főként a levesek és a desszertek varázsoltak el, de a főételek is nagyon finomak volt. Ha csak egy éttermet választhatnék, ahova eljuthatok egy évben, a Kistücsök lenne az.
Tamási Melinda - 2020. október 14., szerda 13:31

"Csiszi"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ismét elvarázsoltak bennünket! Odafigyelés,ügyesen kitalált ételek. Több ismert íz mellett, vadonatúj ízek jöttek létre. Fenomenális este volt. Köszönjük.
Csiszár Zoltán Lajos - 2020. október 12., hétfő 19:10

"Szuper!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon finom volt a 3 fogásos menü!
Kovács András - 2020. október 10., szombat 05:59

""

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
x
Komáromy Andrea - 2020. március 19., csütörtök 13:24

"Profi"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Professzionális ételek, professzionális kiszolgálás.
KK Zsolt - 2020. március 16., hétfő 06:12

"Kistücsök"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szuper volt minden!
Seres János - 2020. március 15., vasárnap 07:15

"Balatonszemes ❤️"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kedves, mosolygós, szakszerű, figyelmes kiszolgálás élmény volt önmagában is. Kitűnő ételek mind látványban, mind színvilágban mind ízben. A desszert (túrótorta) külön dícséretet érdemel! Harmónia Tudatosság Szakértelem
Fehérvári Rita - 2020. március 14., szombat 12:58

"A Kistücsök méltó híréhez"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Már voltunk a balatonszemesi Kistücsök étteremben vacsorázni, úgyhogy kaptunk az alkalmon, hogy így, ebédidőben is kipróbáljuk. Nem csalódtunk most sem, az ételek, a kiszolgálás nagyon kellemes és figyelmes volt. A menüválaszték is kiemelkedő volt. Egy igazi élmény volt újra a Kistücsökben étkezni.
Tekla - 2020. március 13., péntek 07:48

"Egy kifogástalan családi ebéd"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Otthonos hangulat, finom ételek, kifogástalan kiszolgálás.
Károly, Székesfehérvár - 2020. március 12., csütörtök 20:58

"Tökéletes"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden látogatás alkalmával tökéletes. Kedves, figyelmes és humorral rendelkező kiszolgálás. Az ételek csodálatosak. Látványban és ízben egyaránt. Az elemek külön-külön is nagyon jó ízűek, de egyben igazán harmonikus ízélményt nyújtanak. Többször voltam már itt, nem csak az Étterem Hét keretén belül és biztosan fogok is még.
Kiss János - 2020. március 12., csütörtök 11:24

"*****"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
****** Tökéletes volt a kiszolgálás és az ételek is! *****
Dr. Balogh Barbara - 2020. március 09., hétfő 09:45

"Minden tökéletes"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A fogadtatás barátságos, kedves volt, a kiszolgálás szintén figyelmes, barátságos, udvarias volt. Az ételek tökéletesek, guszták, mindennel nagyon elégedettek voltunk. Bárkinek szívesen ajánlom! :)
Kiss Diána - 2020. március 09., hétfő 08:27

"Ksitücsök étterem rendkívülien finom ételek"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyszerű, kedves, barátságos, figyelmes kiszolgálás Hárman voltunk és 3 fajta menüsort válogattunk össze. Mindegyik rendkívülien finom volt. Gratulálok az étterem vezetésének, elismerés a szakácsnak. Ide még biztos, hogy betérünk. Mi Csepelszigetről jöttünk 150 km-t, hogy megkóstoljuk az ételeiket.
Körmöczi Julianna - 2020. március 09., hétfő 06:12

"Finom, tartalmas, nagy adagok"

4,5
Konyha: 3 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Remek kiszolgálás, figyelmes pincérek, korrekt, nagy adag ételek.
Kata - 2020. március 08., vasárnap 14:57

"Jó hangulatú este"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes estét töltöttünk el az étteremben. A főétellel és a desszerttel mindketten elégedettek voltunk, az előétel (gombapástétom) nem hagyott mélyebb nyomot bennünk. Összességében finomat ettünk, és jó hangulatban telt az este.
Ágoston Fanni - 2020. március 08., vasárnap 14:54

"Az egyik kedvenc éttermünk"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Gyakori vendégei vagyunk az étteremnek, mert nagyon szeretjük a családias hangulatát, a minden alkalommal élményt jelentő ételkölteményeket és nem utolsó sorban a nagyon kedves személyzetet. Ismét egy nem mindennapi élménnyel lettünk gazdagabbak. Az étlapon nem szereplő fogásokkal készült a séf az Étterem hétre. Hárman háromfélét választottunk és mind látványra, mind pedig ízre mindegyik tökéletesnek bizonyult. Köszönjük és még sokszor fogunk találkozni :-)
Renáta - 2020. március 08., vasárnap 10:37

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Finom ételek, rendkívül figyelmes kiszolgálás, hangulatos helyszín. Már most visszavágyom :)
Linda - 2020. március 08., vasárnap 07:14

"Nagyszerű vacsora"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Hangulatos étterem, jól szeparált asztalokkal, ami megfelelő intimitást biztosít. Az ételek ízéről, minőségéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Életemben először dicsértem meg a kiszolgáló pincért a távozáskor. Kimagaslóan figyelmes kedves, mosolygós volt. Az biztos, hogy a jövőben többször fogok ide jönni.
Karcsi - 2019. november 13., szerda 19:08

"5 csillag"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Egy kellemes hangulatú vacsorát töltöttünk el a párommal az étteremben a ráadás étterem hét keretében. A kiszolgálás, az ételek mind első osztályúak voltak. A pincérek a különleges igényeket is meg tudták oldani. Csak ajánlani tudjuk az éttermet.
Csorbák Alinka - 2019. november 11., hétfő 18:34

"Tücsi"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 5
Remek volt mint mindig. Figyelmes szervíz, 'egyszerű' magyaros ételek szuper megvalósításban, nagy ízek.
OFCL - 2019. november 11., hétfő 14:55

"Tökéletes"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nem volt semmire sem panaszunk. Tökéletes ételek, tökéletes kiszolgálás, jó hangulat. Azon felül hogy ételek finomak, nagyon jól kigondolt tányérok, minden mindennel harmonizál, figyelnek a részletekre, semmi sem túl sok a tányéron, csodálatos.
Kiss János - 2019. november 11., hétfő 12:23

"Kistücsök"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Egy remek vacsorát fogyaszthattunk el kiváló hangulatban. Minden fogás nagyon ízlett, a tálalás is különleges volt. Örülünk, hogy ott lehettünk!
Soltész Zoltán - 2019. november 10., vasárnap 07:12

"Kiváló választás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kíváló, figyelmes kiszolgálás, nagy finom, bőséges ételek, szuper ízélmények. Visszatérő vendégként mindig magas színvonalat tapasztalunk.
Kriszti - 2019. november 10., vasárnap 07:10

"értékelés"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A szokásos fantasztikus...mindenkinek ajánlom!
Füzy Éva - 2019. november 09., szombat 20:11

"---"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Elégedettek voltunk mindennel.Köszönjük!!
Szél József - 2019. november 09., szombat 17:15

"mindig magas szinvonalon"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Megszoktuk már, hogy itt mindig a legjobbat kapjuk, most sem történt másképpen. A libanyak húsleves tartalmas, finom, a krumplileves több, mint krumplileves, pikáns savanykás, a chips sem átlagos hozzá. A malacsült ízes, szaftos, finom, kiváló körettel, no, hogy legyen egy hiba a feleségem szerint a csicseriborsó kicsit sok volt, túlságosan jóllakott az adaggal, viszont nagyon finomra sikerült (tanulság: a vega adagnak sem kell túl nagynak lennie). A grízpuding bogyós gyümölcsökkel, fagylalttal szép és finom volt. Az előző megjegyzés arra vonatkozik, hogy az új hullámos éttermekben azt is szeretjük, hogy kellemesen jóllakunk, de nincs az a kellemetlen érzés soha, hogy túlettük magunkat (a fanyalgók fő érve, hogy kicsik az adagok, nem lehet jóllakni). Mi maradunk ennél a stílusnál, elsősorban finomakat szeretnénk enni, nem sokat. Köszönjük. Judit és Tibor
Tibor és Judit - 2019. november 09., szombat 11:12

"Még sohasem csslódtink."

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A Kistücsökben nem lehet csalódni. Csak jót lehet enni, az udvarias kiszolgálást kellemes környezetben élvezni
Péter - 2019. november 07., csütörtök 08:35

"a Kistücsök ami nem kis tücsök."

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Régen terveztük, hogy a sokat dicsért kis-tücsköt is megismerjük, most itt volt a kedvező alkalom, megtettük, jól tettük. Udvarias a kiszolgálás, hozzáértő a sommelier, a konyha is jó, érdekes megoldások, jó ízkompozíció, ízléses tálalás. A hosszú út ellenére is megérte!
Hajdú Zsuzsanna - 2019. november 07., csütörtök 06:16

"Az egyik legjobb hely az országban!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Igazi vendéglátás, igazi ízek és korrekt adagok!
Ági - 2019. november 06., szerda 16:10

"Kellemes csalódás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon barátságos, kellemes hangulatú mégis elegáns hely. Nem csak az ételek, hanem a környezet és a kiszolgálás is hozzájárult a jó élményhez. Az ételek nagyon finomak, nem bonyolítják túl az ételeket, és szerintem a 3 fogás mennyisége teljesen megfelelő. Nagyon pozitív élmény volt az ott eltöltött idő. Köszönjük!
Reni - 2019. október 15., kedd 07:32

"Nagyszerű ételek"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek nagyon ízletesek, a kiszolgálás kedves, odafigyelő.
Oláh Angéla - 2019. október 14., hétfő 12:29

"Kitűnő"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek egyszerűen fantasztikusak voltak, igazi gasztroélmény. A borválasztás szintén. A kiszolgálás gördülékeny, éreztük a vendégszeretetet, az étterem hangulata is kellemes. Tökéletes!
Zsuzsanna Meszaros - 2019. október 14., hétfő 06:18

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Finom ételek, kellemes hangulat, jópofa és profi kiszolgálás.
Zoltán - 2019. október 13., vasárnap 13:15

"Kivalo"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szuper
Szilvia - 2019. október 13., vasárnap 11:48

"Tokeletes"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Zsenialis izek, kedves felszolgalok. Eletem egyik lefinomabb malacsultjet ettem illetve madartejet!:) koszonjuk az elmenyt
Renata - 2019. október 12., szombat 16:39

"Házias és mégis profi"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyszerű fogások, kedves, ám mégis profi kiszolgálás
Dóra - 2019. október 12., szombat 06:59

"Tökéletes este"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tökéletes estét töltöttünk itt, minden nagyon ízletes volt.
Adrienn - 2019. október 12., szombat 05:22

"Elégedettek voltunk mint mindig"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Most is, mint eddig minden alkalommal teljesen elégedettek voltunk. Finom ételek, kellemes borok és rendkívül barátságos, kedves személyzet.
Mónika - 2019. október 11., péntek 06:14

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Fenséges, hibátlan!
Gazsó István - 2019. október 10., csütörtök 07:01

"-"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A Személyzet minden tagja,felhőtlenül boldogan végzi munkáját.Öröm volt ott vacsorázni.Köszönjük!!
Szél József - 2019. október 09., szerda 18:50

"értékelés "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A megszokott tökéletesség ismét. Aki még nem próbálta - kötelező! Aki volt már, mint én is, úgyis visszajár, bárhonnan:) Köszönjük!
Biróné Füzy Éva - 2019. október 09., szerda 14:16

"Ragyogó nap"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Igazán kellemes napot töltöttünk a Balaton mellett. Remek ebédet kaptunk figyelmes, kedves kiszolgálás mellett. Köszönjük.
Perge Anna - 2019. október 09., szerda 10:55

"Szombati ebéd"

3,3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 2 Hangulat: 4
Teljesen átlagos ételek, magas árakkal. Aki a 10 legjobb közé választotta az nem evett még jót. A pincérek nagyképűek. Sznoboknak való hely, mert illik ezzel dicsekedni, hogy a Kistücsökbe járok. Aki szereti az ilyen helyet annak kifejezetten ajánlom.
Susanne Berger - 2019. szeptember 16., hétfő 16:17

"Drága"

3,5
Konyha: 0 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Drága,a parkolás nehézkes,nem ajánlom.
Éva - 2019. augusztus 31., szombat 18:28
Kistücsök étterem (Balatonszemes) válasza:
Kedves Éva! Éttermünk parkolójában 18 autónak van hely, és most alakítottunk ki újabb 6 parkolóhelyet. Amennyiben ezek megtelnek, akkor éttermünkkel szemben is vannak parkolóhelyek, valamint az étterem északi oldalán a Szabadság utcában is ingyenes parkolóhelyek állnak kedves vendégeink rendelkezésére. Valóban nem vagyunk olcsók, de drágának sem mondható, figyelembe véve azt, hogy milyen minőségű alapanyagokkal dolgozunk. A hasonló színvonalú éttermekben mindenhol ezekkel az árakkal találkozhat. Várjuk éttermünkben sok szeretettel, és segítünk megoldani a parkolását is. Üdvözlöm: Csapody Balázs tulajdonos

"Sznob hely, nagy csalódás"

2,3
Konyha: 1 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 1
Kb. 10 éve jártam itt utoljára. Az ételek finomak voltak, az árak megfelelőek, az adagok hatalmasak. Na ez már nincs. "Előkelő" hely lett, ahova azért járnak az emberek, hogy elmesélhessék, ettek itt, aztán továbbmennek és esznek még egyet, mert jól nem laknak. Sajnos leírnom sem kell, az árak az egekben vannak, bár tény, hogy legalább az ételek finomak maradtak. Kérdésemre a pincér (a kiszolgáló személyzet egyébként nagyon udvarias, le a kalappal előttük) elmesélte, hogy helyi termelőktől szerzik be az alapanyagot. Ennek nagyon örültem, de a fél méteres tányéron a falatnyi ételnek már kevésbé... Zseniálisan tudnak filléres alapanyagokból (pl. borsó, kukorica) jó drága ételeket készíteni, de a félelmetes az ingyenesen biztosított előétel... Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy azt a tányért, amin ennyi étel van, kapásból elmosogatom, ami sajnos majdnem hogy a főételre is igaz, de az előételt akár ki se hozták volna, mert azon kívül, hogy nagyon sikkes, semmire nem volt jó. Ahogy én látom, ha több ilyen étterem marad, ugyanaz lesz, mint pár éve, amikor mindenki inkább Horvátországba ment, mert itthon már drágább volt a nyaralás. Akkor majd nézegethetik, hol vannak a turisták... Ha jót akarsz enni, kétszer ekkora adagokat fele ennyiért, menj tovább a Csillagvár étterembe!
Béla - 2019. augusztus 27., kedd 11:36
Kistücsök étterem (Balatonszemes) válasza:
Tisztelt Béla! Az ingyenesen adott étel nem előétel, hanem a konyha üdvözlete, aminek a világon sehol nem az a feladata, hogy jóllakasson, netán átvegye az előétel szerepét, hanem hogy az érkezésük után egy falat étellel köszöntse Önöket az étterem. Az adagok úgy lettek kialakítva, hogy egy előételt, egy főételt és netán egy desszertet is tudjanak enni, és ezek végére lakjanak jól. Az adagok egyáltalán nem kicsik, ezt nem lehet mondani ránk. Az pedig hogy drágák vagyunk, ez nyilván relatív, én szerintem nem, főleg ismerve éttermünk működési költségeit. Az pedig, hogy a horvát éttermek árait figyelembe véve azt mondja, hogy mi drágák vagyunk, és e miatt a vendégek inkább oda fognak járni, az egyenesen a vicc kategória. Friss, idei élményeim alapján egy ugyan ilyen színvonalú étterem, mint a Kistücsök Étterem, az Adria partján pont kétszer ekkora árakkal dolgozik, mint mi. Nagyon örülök, hogy legalább a Csillagvár Étteremben megtalálta álmai éttermét, ami szintén a csodás Balaton régióban működik, így legalább nem kell Horvátországba mennie nyaralni, itt is mindenki talál magának való éttermet. Nekünk is megvan a saját vendégkörünk, egész évben járnak hozzánk törzsvendégeink, fejlődünk 27 éve folyamatosan. Az, hogy ez Önnek egy csillagot érdemel, lelke rajta, de szerintem simán csak rosszul választott éttermet. Ön még mindig ott tart, hogy egy főfogással jól akar lakni, az legyen hatalmas adag, és olcsó. Mi másként látjuk a gasztronómiát, de ez nem is baj. Én viszont nem adhatok az Ön ízlésére egy csillagot, mert az ugyan olyan tiszteletlenség lenne, mint ahogy Ön értékelt minket. Üdvözlettel: Csapody Balázs tulajdonos

"PÉLDAMUTATÁS!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek elkészítése kiváló! Kiszolgálás előzékeny, udvarias!
Balogh György - 2019. augusztus 17., szombat 06:03

"Egy abszolút elégedett fogyasztó"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon jól éreztük magunkat az édesanyámmal együtt,egy nyaraló téliesitese és fárasztó kertészkedes után. Élmény volt a napos terasz,a gyors,pontos kiszolgálás,a kiváló menüsor,választék és a kínált helyi bor is! Az adagok pont laktatoak,de nem túlzottak,a szem számára is élvezetet okoztak. Mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet!
Greff Balázs - 2018. október 17., szerda 15:55

"!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon kellemes vacsorán vettünk részt a családdal. Az ételek nagyszerűek voltak, a tálalás is ízléses, kreatív, a kiszolgálás nagyon figyelmes volt és a hangulat is tökéletes. Alig várjuk, hogy visszatérjünk!:)
Hodován Judit - 2018. október 16., kedd 06:50

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Gyönyörű hangulatos környezetben, kedves kiszolgálás és kiváló ételek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mi biztos, hogy visszatérünk.
Hofekker Nikolett - 2018. október 15., hétfő 12:50

"Tökéletes helyszín, tökéletes vacsora"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ez már a sokadik alkalom volt, hogy az étteremben vacsoráztunk, mindig ugyanazt a tökéletes kiszolgálást és ételeket kapjuk. Köszönjük!
Csornai család - 2018. október 15., hétfő 05:59

"Remek vendéglátás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kitűnő fogások, előzékeny és felkészült felszolgáló személyzet és kellemes hangulat
Dóra - 2018. október 14., vasárnap 06:54

"Nagyszerű étterem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Csodás és nagyszerű ételek a Balaton partján remek kiszolgálással.
Bognár Attila - 2018. október 14., vasárnap 06:06

"Egy étterem, amiben sosem csalódunk!"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Az ételek nagyon ízletesek voltak és a tálalás is kifogástalan volt, a hangulat remek , a kiszolgálás pedig első osztályú volt. A pincérek jól képzettek, kedvesek, figyelmesek. Mindenkinek ajánlom, aki igényes helyen szeret étkezni!
Márta - 2018. október 13., szombat 16:58

"Kiváló, mint mindig"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Különleges, kiválóan elkészített ételek, kedves és figyelmes kiszolgálás, hangulatos beltér.
Balázs - 2018. október 13., szombat 07:21

"Vénasszonyok nyara nem vén kacsacombbal"

4,7
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Csodálatos őszi napon ebédeltünk a balatonszemesi Kistücsök teraszán. Az ételek nagyon finomak voltak, a kiszolgálás első osztályú. A felszolgálók olyan kedvesen, közvetlenül viselkedtek velünk, mintha régóta ismernénk egymást. Az étterem bútorai, terítői, edényei rendkívül ízlésesek. Nagyon jól éreztük magunkat.
Arany Valéria - 2018. október 12., péntek 15:02

"---"

4,2
Konyha: 4 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 4
Kiváló konyha, jó hangulat, a kiszolgálás lehetett volna kicsit jobb. Hideg tányérban kaptam az ételt, ezért a vége felé már langyos volt.
Gabor Thomann - 2018. október 12., péntek 06:58

"Ilyen finomat még nem ettem"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Sütőtök krémlevest vàlasztottam az étlapról és egyàltalàn nem bàntam meg: annyi, annyi íz volt 1 kanàlban, és minden nagyon harmonizàlt! A főétel nyurgaponty volt céklàval és burgonyàval, a hal egyik oldala ropogott, a màsik elolvadt a szàmban...bàrcsak tudnék hasonlót :D Desszertnek madàrtejet vàlasztottam, a krém kellemesen vaníliàs volt, a hab kemény és mégis làgy. A teríték, a felszolgàlàs, a zene ízléses volt, az adagok kivàlóak, nemcsak "összekoszoltàk" a tànyért. Ajànlom az étteremhéten túl is a helyet, az àrak megfizethetőek.
Nóra - 2018. október 12., péntek 05:48

"Ajánlom "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Mindennel elégedettek voltunk. Finomak az ételek, kedves a személyzet, jó a hangulat mint mindig.
Mónika - 2018. október 12., péntek 05:47

"megszokottan 1. osztály"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Finom levesek, kitűnő vadponty, egyszerű, de nagyszerű sült csirke, újragondoltan finom édességek. Mindig szívesen jövünk, garantált élmény. Pongrácz Tibor és Farkas Judit
Pongrácz Tibor és Farkas Judit - 2018. október 11., csütörtök 15:16

"tökéletes"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden rendben volt. Az ételek nagyon ízletesek, szépen tálalva. Egyetlen negatívum, hogy délutánra a nap sütötte az udvaron terített asztalokat, jó meleg lett. De a gyönyörű napsütésért igazán senki nem hibáztatható.
Klára - 2018. október 11., csütörtök 07:31

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon kedves,figyelmes kiszolgálás és nem utolsó sorban csodás ételek és milliő!
Csvera - 2018. október 11., csütörtök 06:39

"Kistücsök élmény"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Profizmus, törődés, jókedv, elegancia. Igazi élmény gasztronómiából és vendéglátásból. A személyzetet kiemelném, megtalálják az egyensúlyt az udvariasság és közvetlenség között, mindezt jókedvűen és energikusan, szakmai alázattal.
Horváth Péter - 2018. október 11., csütörtök 05:50

"Évfordulós vacsi "

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tökéletes összhangban a konyha, a hely és a személyzet.
Tari Roland - 2018. október 10., szerda 19:58

"Ebéd a Kistücsökben"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Minden általunk választott étel és ital kiváló volt.
Péter - 2018. október 10., szerda 06:01

"Ebéd"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Tökeletes elményt nyújtó ételek és kitűnő atmoszféra
Bács Péterné - 2018. október 09., kedd 06:59

"Pompás vacsora, kedves kiszolgálás"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kellemes környezet, lágy zene fogadott bennünket. Üdvözlő fogásként zöldfűszeres tejfölt szolgáltak fel tócsnival, ami ízében és állagában is hozta az elvárásainkat. Párom a húsmentes fogásokat kóstolta, én a húsosokat, és mindkettőnk választása tökéletesnek bizonyult! A hús omlós volt, megfelelően fűszerezett, a köret pont elég. Desszertek ugyan a hagyományos ízvilágot képviselték, de semmiképpen nem voltak középszerűek! Visszatérünk!!
Anita - 2018. március 12., hétfő 07:13

"Szemes Tücsök"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Rendben volt minden :)
SrdL - 2018. március 11., vasárnap 15:36

"Nem csalódtam!"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Nagyon kíváncsian vártam a találkozást az ország egyik legjobb éttermével! Nem csalódtam! Hangulatos hely,kiváló ételek,profi személyzet!Gratulálok!
Németh Ernő - 2018. március 11., vasárnap 12:19

"Gyönyörűen ciripel a Kistücsök"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A belépés pillanatától kezdve érződik a magas professzionalitás és a családias hangulat, e kettő együttállása pedig kiváló eredményre vezet.
Búr Gábor - 2018. március 11., vasárnap 08:06