Értékelések és vélemények


4,7

(105 Recensies)


Konyha

4.6

Kiszolgálás

4.7

Hangulat

4.7

"VIBE Budapest 2025 augusztus"

4
Konyha: 4 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 5
A hely hangulata kiváló. Jó volt a zene, bár a beszélgetéshez kissé hangos, élő elemekkel és időről időre latin táncosokkal tarkítva. A menüsor kiváló volt, az előétel még bőséges is. A főételek adagján már látszott, hogy ez egy akciós menü. A feláras Rib Eye stake-et sajnos kihűlve kaptam meg, a mellé tálalt, amúgy igen finom krumplival egyetemben. A konyha emiatt kapott csak 4 csillagot. Italt egy szűkített itallapról lehetett választani, amivel önmagában semmi gond nem lett volna. Azzal már sokkal inkább, hogy ezen a szűkített itallapon a kínált borokból 1 dl került annyiba, mint a normál itallapon 1,5 dl. Ez egy rejtett, 50%-os áremelés, ami nemcsak hogy nem elegáns, hanem egyenesen szembe megy azzal, ahogy az akció a Dining City által meg lett hirdetve: "A menüár fix, az ezen felüli étel/ital fogyasztások normál árasok, az étterem árlapja szerint." A kiszolgálás azért sikeredett közepesre, mert ahhoz, hogy két pohár borhoz hozzájussak, összesen ötször kellett kérnem - tehát háromszor hiába. Igaz, hogy a második pohárra - pont ezért - a ház vendége voltam.
Sebők Sándor - 2025. augusztus 07., csütörtök 08:58

""

4,3
Konyha: 4 Kiszolgálás: 3 Hangulat: 5
20:00-ra érkeztünk, telt házas este volt. A hely csodás, ételek finomat, bár a menü meghirdetése részemről félrevezető volt, mert az, hogy "megosztott" ételek az nem egyértelmű. Korrektebb lett volna azt írni, hogy páros menü 25 000,- Ft-ért! Csillagos 5-ös a belső dizájnra, de a fotelek a 190cm-es magasságomhoz kényelmetlenek voltak.
Lévai Péter - 2025. augusztus 07., csütörtök 07:48

"Izgalmas hely, méltó a nevéhez"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
A hely abszolút méltó a névválasztáshoz: nem a "csendes beszélgetős" kategória, de a legjobb értelemben - mindig történt "valami". Vagy szimplán a DJ-t kísérő élőzene (dob és egyéb ütő- ill. ritmushangszerek) vonta magára a figyelmet, vagy a több alkalommal is egészen lélegzetelállító produkciót bemutató profi táncospár. Teltházas (vagy ahhoz közeli) volt az este, szóval elég komoly sürgés-forgás volt, ettől függetlenül mindenki nagyon profi módon végezte a feladatát - ahol volt két fogás között egy minimális késlekedés (igazából pont a fentiek miatt egyáltalán nem zavaró módon) mégis jelezték elnézést kérve, hogy nem ez a jellemző. Maximálisan ajánlom mindenkinek, aki valami érdekesebbre vágyik, mint a klasszikus "halk zene mellett beszélgetve" étkezés. Ó, és a koktélokat ki ne hagyjátok!
Konrát Andor - 2025. augusztus 07., csütörtök 06:10

"Csodás este"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Brutál hangulatos hely. Finom, ízletes ételekkel. Kiszolgálás kiváló.
László Kovács - 2025. augusztus 07., csütörtök 05:26

"good VIBEs only"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Szerda este voltunk, dj + konga ill. táncosok színesítették a programot. A hangulat nagyon kellemes volt. A zene egy picit talán lehetett volna halkabb, de összességében nem volt zavaró és csak fokozta a hangulatot. Enteriőr nagyon tetszett! Az ételek finomak voltak, a desszertek különösen ízlettek. A "sharing koncepció" tetszett. Kiszolgálás rendben volt, Balázs kitett magáért. :) Ajánlott!
Tibor - 2025. augusztus 07., csütörtök 05:21