2016.11.16-án négyesben ebédeltünk itt a DiningCity akció keretében.
A főételek felszolgálásáig minden rendben volt, de az egyikünk rozé kacsamellet rendelt, amit nem kellett volna.
Először is a kacsa normál késsel elfűrészelhetetlen volt. Kértünk egy másik kést, ami alkalmas erre a feladatra. Kaptunk minden megjegyzés nélkül (utólag kiderült, a felszolgálónak már ekkor szólnia kellett volna). Ezzel már nagyobb sikerrel jártunk, nagy nehezen sikerült egy evésre alkalmas darabot leválasztani. Megenni már nem lehetett. Választhattunk: vagy egyben lenyeljük a szájunkba vett falatot vagy kiköpjük.
Természetesen visszaküldtük, amire a reakció az volt: "Igen, már mások is szóltak, valószínűleg egy rossz szállítmányt (mármint kacsát) kaptunk. Elnézést."
Egy szóval sem említették, hogy akkor rendeljünk mást vagy nem számolják fel stb.
Amikor egy másik pincér arra keveredett, és kérdezte, hogy mit kívánunk még rendelni, neki is elmondtuk a véleményünket a kacsájukról.
"Igen, korábban is többen visszaküldték", mondta.
De kérdezem: Ha egy étterem olyan nagyra tartja magát, mint ahogyan ezt a weblapon is hangoztatja, akkor egy ilyen ételt minimum nem ajánlok a vendégnek, ha megrendelné, illetve az étlapra sem teszem fel!
Másodszori reklamálásunkra "kompenzálásként" kaptunk 3 ingyen kávét.
Ezek után azt hiszem érthető, hogy sem a konyhát, sem a hangulatot nem tudtuk magasabbra értékelni.
Kádár György
- 2016. november 17., csütörtök 10:33