Kéhli Vendéglő - Budapest

Kéhli Vendéglő - magyar konyha

Képek az étteremről

Kéhli Vendéglő

1036 Budapest, Mókus utca 22.

Kéhli Vendéglő
Mókus utca 22. , 1036 Budapest

Budapest III. kerületében, Óbuda századvégi hangulatát idéző épületben kitűnő magyar konyhával és élő zenével várja vendégeit a Kéhli Vendéglő.

Szeretettel várjuk Önöket e mesemondó házban, melyben 1899 tavaszán a szorgalmas és vendégszerető Kéhli család megnyitotta kisvendéglőjét, és olyan gondossággal vezette, hogy Kéhli Mama neve már életében fogalommá vált.

Ez a régi ház, amely néhány hasonló korú házzal körbevéve ma egy kis szigetnyi múltat őriz a hajdan volt Óbudából, a bohémeket, művészeket, szerelmes kisasszonyokat becsalogató kiskocsmákkal tarkított kedves, bájos világából.
A vendéglő egykoron volt híres-nevezetes törzsvendége Krúdy Gyula úr, még ma is elringat és elvarázsol szép szavaival e falak közt.
Több mint negyedszázada már, hogy eltűnt a hajdan volt Óbuda, ahol sváb és zsidó polgárai éltek egymás mellett, magyar szomszédaikkal tisztes megbecsülésben.
A Kéhli Vendéglő, hála a nagy magyar írónak, Krúdy Gyula úrnak, túlélte a megsemmisülést és megmaradt.

Kedves Vendégeink! Kérem Önöket, hogy gyakran keressék fel e százéves Házat, és hozzák magukkal mindazokat, akik a gyomor örömein - a magyar polgári konyhák és pincék, nálunk is fellelhető adományain túl - táncoló-daloló mulatságra vágynak, hegedű és harmonikaszóra bízva a lélek derűjét és bánatát.

A tulajdonosok és munkatársaik igyekeznek megőrizni a ház századfordulós hangulatát, ezt tükrözi az étlap és a berendezés is. Munkájuk elismeréseként számos művész, sportoló, hazai és külföldi államfő fordult meg a Kéhli Vendéglőben.
Krúdy szellemiségéhez hűen, a vendég itt nem csak a kulináris örömöknek hódolhat, hanem a cigányzenével kísért szép magyar nótáknak is.

A vendéglő 7 teremmel rendelkezik, ezek közül a legnagyobb a Zeneterem, 60 fős. Itt minden este élőzene szórakoztatja a vendégeket. A két Télikertben összesen 40 fő tud leülni, a zeneszó bár halkabban, de ide is elér. A Söröző kis boxokkal, csöndesebb vacsorák helyszíne. A „nemdohányzó” és légkondicionált, 20 fős Nosztalgia terem az üzleti vacsorákhoz ideális. Emellett két pincehelység is a vendégek rendelkezésére áll: a kényelmes bőrfotelekkel berendezett, 22 fős Zengeráj pince és az elegáns középkori vacsorák hangulatát idéző, 20 fős Lovagterem. Nyáron a 80 fős kerthelységben, gesztenyefák árnyékában lehet ebédelni és vacsorázni. A termek többsége mozgássérültek számára is könnyen megközelíthető.
Az étterem vendégei rendelkezésére áll egy zárt, ellenőrzött parkoló is.

Foglalja le asztalát ingyenesen online a DiningCity-n: Kéhli Vendéglő – Budapest

Tovább:

Információk az étteremről

Értékelések és vélemények


4,2

(82 értékelés)


Konyha

4.3

Kiszolgálás

4.2

Hangulat

4.2

""

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Kiváló eredeti óbudai hangulat!
Berki Gábor - 2021. október 06., szerda 09:15

"Azt kaptuk, amit vártunk"

5
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Ételek ízletesek, kellemes hangulat, élő, háttér cigányzene. Nem akarja túlvállalni magát, pont azt kapod, amit egy patináns óbudai vendéglőtől vársz.
Zentai Aliz - 2021. október 05., kedd 06:33

"-"

4,8
Konyha: 4 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 5
Jól éreztük magunkat. Finomak voltak az ételek, desszertek nem nyerték el annyira a tetszésünket.
Pákozdi Brigitta - 2021. október 02., szombat 12:16

"Tisztaság"

3,2
Konyha: 3 Kiszolgálás: 4 Hangulat: 2
A hely patinás, de a felszolgált ételek közül (a leves és a desszert) nem mindegyik érte meg a magas árat. Menüről választva lehet, hogy jobban járunk.
Gáborné Menczel - 2021. október 02., szombat 05:16

"Á magyar gasztronómia múzeumja és szinháza"

4,7
Konyha: 5 Kiszolgálás: 5 Hangulat: 4
Ezen a oldalon szeretnék gratulálni és megköszönni a sok jó ételt és a vendégfogadást. A pozitív pontok : - A környezet : autentikus, hangulatos, történelmes. - A konyha : igazi magyar konyha, nagy választék , bőséges adagok, gyors kiszorgálás - A kiszolgálás : udvarias, empatikus , jól megjelenő, tapasztalatos, igazi nagybajszos magyar « betyár » . Elõször voltam ebben az étteremben. Többek kôzt azért választottam mert volt élõ’ igazi magyar zone, ami nagyon jó volt, de égy kicsit’túl hangos, igaz, Hogy a (két tagú) zenekarhoz kép est’ a legközelebbi asztalnál ültünk. Ezért adtam « csak » négy csillagot a hangulatra, mert nehezen tudtam beszélni az asztal másik felén levõ emberrel ( igaz, hogy heten voltunk). Az is hozzá tartozik, hogy rendszeres leálltak a zenészek, hogy lehessen akkor beszélgetni. Akusztikus szigeteléssel lehetne ezt megoldani, de csak úgy hogy ne rójjon a szép falak kárára. Ezt à szép igazi, Óbudai éttermet, mindenkinek melegen ajánlom.
Rözge Szabolcs - 2021. szeptember 02., csütörtök 09:03

"Kiábrándítóan rossz"

1,3
Konyha: 3 Kiszolgálás: 0 Hangulat: 0
Nos, botrányos volt az egész vendéglátás. Többször voltunk az étterembe ezelőtt szűkcsaládi körben, emiatt is választottuk az éttermet. Amit kaptunk, azt senkinek nem kívánjuk a nagy napra... Először is, megbeszéltek alapján az egész udvari részt nekünk ígérték. U alaku asztal volt megbeszélve, amiről a pontos ültetési rendet leadtuk a kért menükkel, az étterem kritériumai szerint. Amire odaértünk egy J alaku asztalt kaptunk, össze-vissza zsúfolva, ahogy csak elfért. Az ültetésirend teljes figyelmenkívűl hagyása mellett, konkrét családokat ültettek szét... Asztal fő a megbeszélt 6 fő helyett 10-11 lett, kevesebb asztal volt, mint amennyi vendég, utólag pótolták. Mondanom se kell, hogy a főasztalnál ülők a napon ültek több órát ilyen melegben. Emellett másik társaság be lett ültetve a helyiségbe kb. 30 centire leválasztva egy paravánnal a megcsonkított U asztal végébe... Ha ez még nem lett volna elég, még az utcáról befáradó kerékpáros párt is fogadták mögöttünk a maradék 20 centi helyen. Mikor a pár kérdezte, hogy nem zavarnák-e meg a násznépet a pincér válasza: jaaaj ez nem olyan esküvő! Elnézést, akkor mégis milyen? Ezt mind tetézte a borzalmasan bunkó, lekezelő és tiszteletlen stílusú félkopasz, feketehajú középkorú pincér. Először is, fogta és levágta a levest az asztalra és idézem: "neki erre nincs ideje" hogy megvárja ki mit kér (amit úgygondolom, hogy egy teljes leadott ültetésirenddel valamint kért menülistával az étteremnek kellett volna számontartani, nem a vendégeknek...), ezután bunkó stílusban válaszolt vendégeknek. Ha kértek valamit elhajtotta őket, hogy kérjék a másik pincértől. Széttört egy kancsó limonádét az asztalon és egy bocsánat nem hagyta el a száját (mindenkivel történik baleset, de úgy gondolom alap dolog, ha eláztatsz valakiket elnézést kérsz.) Ezután hozzánk, a főasztaldísz mellé!!! Lepakolta a gazdátlan ételt, amit nem kért senki. 3 PEZSGŐ, 2 POHÁR LIMONÁDÉ, 4 TÁNYÉR KACSA VOLT ELÉM HELYEZVE. Feltételezem nem volt ideje visszavinni... Leöntötte levessel a Papám, földről felszedte a leejtett evőeszközt és visszarakta a tiszták közé és sorolhatnám még. Kenyérvágó IKEA-s kést kaptunk a tortaszeleteléshez, amivel ott lettünk hagyva :) Egy szó, mint száz: borzasztó volt és nagyon megbántam, hogy ezt az éttermet választottam. Senkinek nem ajánlom rendezvényekhez egyáltalán. Visszaolvasva a véleményeket, nem is tudom, hogy a fentebb említett pincér még hogyan dolgozhat itt...
Menyhért Dóra - 2021. június 26., szombat 21:55